Időzónák Aki a tengeren túlra látogat, annak nemcsak az utazás fáradalmait kell leküzdenie, hanem az időeltolódás következményeivel is meg kell birkóznia. Sok száz évvel ezelőtt ez a közlekedés lassúsága miatt nem okozott különösebb gondot. Az mindenki számára természetes, hogy az órák járása a nap állásához igazodik, aki utazott, az felfedezte azt is, hogy másutt az óránk által mutatott időhöz képest korábban vagy később delel a nap. Az órák járását, pontosabban az alapul szolgáló ún. nullidőt régen országonként szabályozták. A gyorsuló közlekedés, a több gazdasági kapcsolat, a több utazó miatt megnőtt az egységesség iránti igény. 1884-ben fogadták el a greenwichi délkör idejét világidőnek. A greenwichi időzóna keleti és nyugati irányban is 7 30-re terjed ki, s ehhez képest 15 széles sávokban tér el 1-1 órányival. A javaslat a képen látható Sir Sandford Flemingtől származott, aki az Amerikát átszelő vasútvonal építése közben ütközött bele az egységes idő hiányának problémájába. Az egységes időzónák kezelését meg kell tanulni. Sokan Verne lebilincselő regényéből, a 80 nap alatt a Föld körül című műből okulva jegyezték meg. Ma ez elmagyarázható akár az e-mailek segítségével is. Az elektronikus levélben a küldő program jelzi a feladás időpontját – a helyi időben mérve. A levélbe ugyanakkor belekerül a greenwichi időtől való eltérés mértékét jelző kifejezés is. Nálunk ez a GMT+0100, azonban ha pontosak akarunk lenni, akkor a MET DST szerepel, amely a nyári időszámítás használatát is mutatja. A címzettnél az időrendbe állítás pontosan a fentiek alapján a megírásnak megfelelő időpont szerint történik.